A gin fogyasztásának egyre nagyobb hagyományai vannak Magyarországon is. Mivel sokféle típusa ismert, az emberek gyakran elbizonytalanodnak, ha választani kell, ezért most elkészült ez a gin vásárlási útmutató kezdőknek, ami éppen az ő dolgukat segítené meg.
Tapasztalataink szerint ugyanis sokan azért nem mernek gint vásárolni, mert nem tudják, hogy melyik ízlik majd nekik, sőt az igazán kezdők abban is bizonytalanok, hogy egyáltalán milyen aromákat kapnak egy igazán finom gintől.
Mint köztudott, a gin legfőbb ízesítő- és alkotóeleme a borókabogyó, ma már azonban nemcsak ez a fenyős hatású botanikai összetevő határozhatja meg az italtípus jellegét, hiszen citrusfélék, gyógynövények és fűszerek is gyakran megtalálhatók a hozzávalók között.
Ez a gin vásárlási útmutató kezdőknek készült ugyan, de haladó ginrajongóknak is érdemes elolvasniuk, mert rengeteg hasznos tudnivalót összegyűjtöttünk, amelyek akár egészen új utakat is megnyithatnak az italtípus világában.
Gin típusok, amelyek alapvetően meghatározzák az ízvilágot
Ha valaki gin vásárlás előtt áll, az első és legfontosabb, hogy megismerkedik a különféle gin típusokkal. Ez azért nagyon lényeges, mert a típus alapvetően meghatározza a jellemzőket.
Nagyon sok kezdő ginvásárló már itt elrontja az ismerkedést, hiszen nem biztos, hogy egy Plymouth vagy egy klasszikus London Dry önmagában már az első alkalommal élvezhető lesz önmagában.
Lássuk ezért az egyes típusokat, illetve a hozzájuk kapcsolódó főbb tudnivalókat:
London Dry gin
Mondhatjuk bátran, hogy a legklasszikusabb és legismertebb gintípus. Mi kezdőknek mégis csak óvatosan ajánljuk, és csak a jobb minőségű párlatokat, mert a száraz és borókás ízvilág sokakat elriaszthat, az édesség ugyanis nem igazán jellemző ezekre az italokra.
Aki viszont imádja a frissítően száraz aromákat, bátran kísérletezzen vele, hiszen a legtisztább és legprecízebb aromák jellemzik, nem mellesleg ezzel kóstolhatjuk meg az igazi gin ízt, ami valamennyi típust jellemez.
Old Tom gin
Ha tartasz a szárazabb jellegtől, de tiszta ginnel kísérleteznél, kezdőknek mi inkább az Old Tom gineket javasoljuk. Ezek valamivel édesebbek, könnyebben fogyaszthatók, mint a London Dry ginek.
Ugyanúgy tökéletesek koktélba, viszont tisztán lényegesen lágyabb, kerekebb ízvilágot képviselnek, miközben a kevert italoknak is egy egészen új színt képesek adni.
Plymouth gin
Alapvetően ritka gin típus, mert kizárólag Plymouth városában készítik, ugyanakkor mégis szerencsésebb lehet kezdésnek, mint egy klasszikus London Dry, mert bár az alapjai megegyeznek, ízvilága sokkal simább és kiegyensúlyozottabb.
Ebben a ginben a borókás jegyek mellett nagyon jellegzetes földes karakterek is előfordulnak, sőt jellemző rájuk a citrusos frissesség, ami megkönnyítheti fogyasztásukat.
Ízesített gin
Nevezik ezt a típust New Western és New American ginként is, de a lényeg, hogy a legtöbbször ezek közül érdemes válogatni kezdőként, mert a kiegészítő aromák lényegesen megkönnyítik a gin élvezetét, illetve felfedezését.
Tulajdonképpen ezek a termékek is klasszikus London Dry alapokra épülnek, de minden esetben kapnak egy dinamikus, előtérbe kerülő virágos, citrusos vagy gyógynövényes jelleget, sőt egyre többször találkozhatunk gyümölcsös aromákra épülő megoldásokkal is.
Noha a klasszikus ginkedvelőknek szentségtörést jelentenek ezek az italok, aki viszont éppen most ismerkedik ezzel az italtípussal, sokkal könnyebben megbarátkozhat a ginek világával.
Sloe gin
A Sloe gin valójában nem más, mint kökénybogyóból készült párlat, ami a ginekhez hasonlít a legjobban. Kezdőknek azért sem ajánljuk, mert hiányoznak belőle a klasszikus gines jegyek, így inkább akkor lehet befutó, ha valaki már ginrajongóként keres magának különlegességet.
Navy Strength gin
A rend kedvéért mindenképpen meg kell említenünk, de kezdő ginfogyasztóknak semmiképpen sem ajánlanánk a Navy Strength gint, ami rendkívül magas, akár 60 százalékot is megközelítő alkoholtartalmával és erőteljes ízvilágával inkább a haladóknak szól.
Genever gin
A holland gineket hívják így, amelyek minden ginek alapjainak tekinthetők. Erősebb, malátásabb és robusztusabb ízvilágot kínálnak, mint a klasszikus ginek, ezért szintén inkább azoknak ajánljuk, akik már ismerik és szeretik a London Dry típusokat.
A botanika szerepe a ginek ízvilágában
A botanikai összetevőknek óriási szerepük van a gin aromavilágának kialakításában. Már a boróka önmagában egy kellemes, enyhén fenyős, növényes hatást ad minden párlatnak, ezen kívül azonban még számos hatás megfigyelhető az egyes ginekben.
A közhiedelemmel ellentétben ráadásul nemcsak az ízesített ginekben, hanem egy ügyesen elkészített London Dry-ban is találkozhatunk például gyümölcsös, virágos, fűszeres vagy gyógynövényes jegyekkel.
Mivel a kezdők számára a gin vásárlás során ezek a tulajdonságok kifejezetten fontosak lehetnek, az alábbiakban összegyűjtöttük a leggyakoribb aromahatásokat, amelyeket érdemes figyelembe venni a választáskor:
Nagyon sok gyártó konkrét botanikai listát tüntet fel a ginek palackján. Amennyiben tehát ismerjük az ízlésvilágunkat, érdemes ezt átfutni a vásárlás előtt, hogy könnyebben megtaláljuk az ízlésünkhöz leginkább illeszkedő aromákat.
Ginfogyasztási tippek kezdőknek
Aki gyakorlott alkoholfogyasztó, és mindig megadja a módját az ilyen jellegű italok élvezetének, az pontosan tudja, hogy a fogyasztási szokások mennyire meghatározzák egy ital tulajdonságait.
A gin esetében ez határozottan érvényesül! A whiskyhez vagy a rumhoz hasonlóan ezt az italt is élvezettel lehet önmagában fogyasztani, ennek azonban meg kell adni a módját. Lássuk ezért azokat az alapvetéseket, amelyek a gin fogyasztás kapcsán fontosak:
Milyen gint vegyek?
Most, hogy a fentieket tisztába tettük, zárszóként lássuk a válaszokat a legfontosabb kérdésre: milyen gint vegyek?