• 25 000 Ft felett ingyenes kiszállítás
  • Széles választék
  • Hetente megújuló akciók
  • Diszdobozos termékek

Chivas Regal: egy prémium skót whisky, amit mindenki ismer

Ha egy igazán jó minőségű, mégis elérhető árú skót whiskyt kóstolnánk, a Chivas Regal mindig kitűnő választás lesz a prémium szegmensből, most pedig az is kiderül, hogy miért.

Vannak olyan márkanevek a szeszesitalok piacán, melyeket elegendő önmagában kimondani ahhoz, hogy az ember rögtön beazonosíthassa a hozzá kapcsolódó italtípust és minőséget. Ebbe a kategóriába sorolható a Chivas Regal is, mely a skót whiskyk világában az egyik legismertebb névnek számít, amit ráadásul mindenki nagyon jól ismer.

Ennek az oka számos tőről fakad. Egyrészt a Chivas Regal története több évszázados hagyományokkal büszkélkedhet, miközben olyan egyedi ízvilág jellemző rá, amiben a mézes és gyümölcsös édesség kimagaslóan fontos szerepet játszik. Nem véletlenül nevezik a párlatot az érett emberek italának, hiszen a kiérlelt ízeket ők tudják értékelni igazán.

Elismerésre méltó a gyártó kapcsán, hogy rendkívüli módon ragaszkodnak a gyökereikhez és a hagyományaikhoz, ezáltal italaik még ma is hasonlóképpen készülnek, mint évszázadokkal ezelőtt, a recept legalábbis nem változott, emiatt pedig a Chivas Regal korunk egyik legismertebb és legkelendőbb skót whiskyjének tekinthető.

Lássuk azonban, hogy milyen történettel büszkélkedhet ez a különleges ital.

A Chivas Regal története

Minden az 1800-as évek első felében kezdődött el egy testvérpárossal. James és John Chivas egy nagy család sarjai voltak, és egy aprócska skót faluban születtek, felcseperedve azonban úgy gondolták, hogy szerencsét próbálnak és beköltöznek a közeli Aberdeen kikötővárosába, ahol mindketten jó állást kaptak.

James egy vegyesboltba került, ahol néhány hónap alatt mindent megtanult a kereskedelemről, a vásárlók kiszolgálásáról, és amikor a tulajdonos meghalt, örökös hiányában megvásárolta az üzletet, testvérével együtt pedig saját vállalkozásba kezdett: szeszesital forgalmazására specializálódtak, ami egy óriási sikersztori kezdő lépése volt, hiszen néhány hónap múlva a testvérpáros már saját whiskyvel büszkélkedett.

Ez volt a Stewart & Chivas, aminek a nevét később Royal Glen Dee-re keresztelték, de nevezzük bárhogyan is, ez volt a mai Chivas Regal elődje, mely rögtön óriási népszerűségre tett szert, hónapok alatt az Egyesült Királyság minden szegletében megismerték a nevét, az 1800-as évek közepére pedig a Chivas testvérek a királyi udvar hivatalos beszállítóivá váltak. Ekkor alakult meg a mindmáig ismert Chivas Brothers.

Az első aranykor

Amint a Chivas Brothers megalakult, a gyártó fokozatosan átalakult egy családi vállalkozássá, majd megkezdődött az első aranykor, ami újabb és újabb üzletek nyitásában, illetve italok megjelenésében mutatkozott meg a leginkább.

Ebben az időszakban jelent meg a 10 éves Royal Strathythan és a Magna Charta, valamint a 20 éves Loch Nevis is, miközben olyan mértékű megrendeléseket kellett teljesíteniük, ami a legnagyobb whiskygyártók közé emelte őket.

Szerencsére James halála után az örökös, Alexander is nagyon határozottan és minőségcentrikusan állt a whiskykészítéshez, követte, sőt új szintekre emelte az elődei által kikövezett utat, azonban 37 éves korában, rendkívül fiatalon és váratlanul elhunyt, a céget pedig két korábbi alkalmazott vette át.

Ez sok esetben a sikertörténetek végét jelentené, de a Chivas Regal esetében szerencsére tovább folytatódott az emelkedő ív, sőt már az ő irányításuk alatt vált a termék a világ egyik legismertebb skót whiskyjévé.

A világháborúkat és a szesztilalmat is túlélte a vállalat

Bár a világháborúk és a szesztilalom rengeteg whiskygyártót lehetetlenített el végérvényesen, azonban a Chivas Regal szerencsésen áthidalta ezt az időszakot. Nehézségeik nekik is akadtak, azonban sikeresen talpra álltak, a magas minőségű italoknak köszönhetően rendkívül gyorsan visszakerültek az élmezőnybe. Olyan elkötelezetté váltak a minőségi skót whiskyk irányába, hogy még speciális kóstolószobákat is építettek.

A nehezebb időszakokat azonban csak annak köszönhetően élte túl a gyártó, hogy korábban hihetetlenül nagy mennyiségű whiskyt halmoztak fel a raktárakban, így mindvégig maradt eladható termékük még azokban az években is, amikor háborús és egyéb okokból teljesen le kellett állítaniuk a gyártást.

A második világháborút követően a Chivas Regal lassú, de folyamatos növekedésnek indult, kisebb-nagyobb megszakításokkal, miközben képesek voltak megmaradni a korábban kijelölt ösvényen, ezáltal nem véletlenül nevezik manapság a világ egyik legjobb skót whiskyjének.

A titok

Viszonylag kevesen tudják a Chivas Regal kapcsán, hogy az ital titka leginkább abban rejlik, hogy több mint harminc különféle whisky keveréséből készül, egy igazi blendelt különlegesség, ami kimagasló minőséget képvisel, és több mint két évszázad alatt sem változott különösebben.

A Chivas Regal típusai

Az ital minden típusát a maláta és a gabona alapú whiskyk harmóniája határozzák meg, melyek sok-sok évnyi érlelési idő alatt válnak igazán különlegessé és teljessé. A legklasszikusabb Chivas Regal skót whisky például 12 éves érlelési idővel büszkélkedhet, de találni a kínálatban 18, 21, sőt 25 éves variánsokat is az egyéb különlegességek mellett.

Vannak limitált kiadások, de akadnak direkt a különféle angol királyi eseményekre készült palackok is. A Vitexim kínálatában a legtöbb Chivas Regal skót whisky megtalálható. Lássunk ezek közül néhányat közelebbről is az alábbiakban.

Chivas Regal 12 Years Whisky

A Chivas Regal 12 Years Whisky a gyártó egyik legklasszikusabb tagja, a hamisíthatatlan skót whisky szinonimája, amit több mint 30 különféle alappárlatból készítenek el, méghozzá a legendás Chivas-testvérek által megálmodott receptúra alapján, ami azóta is változatlan.

Egy fahordóban érlelt, rendkívül érett és komplex whiskyről van szó, melynek az illatában ott vannak a kellemesen édes és nektáros jegyek, határozott gyümölcsös és gyógynövényes aromákkal, karamellás hatásokkal kiegészülve.

Az íz tekintetében szintén az édesség a jellemző rá, a mézes és mogyorós jelleg mellett határozottan krémes, kellemes árpamalátás hatások bontakoznak ki belőle a kóstolás után, méghozzá erőteljes, hosszú lecsengés társaságában, amit jellegzetes gyümölcsösség jellemez.

Chivas Regal 18 Years Whisky

Ha szeretnénk egy sokkal érettebb skót whiskyt fogyasztani, akkor a Chivas Regal 18 Years Whisky lesz a jó választás, melynek az alapját a Strathisla biztosítja, és Colin Scott, az évtizedek óta a Chivas Brothers szolgálatában álló keverőmester keze nyomát képviseli.

Rengeteg aranyérmet bezsebelt az évek során a WSC és az IWSC eseményeken, aminek az oka leginkább abban keresendő, hogy az egyedi sorszámmal ellátott ital elképesztően gazdag, kiemelkedően komplex aromavilággal rendelkezik mind az illatok, mind az ízek tekintetében.

A testes ízek esetén itt is a gyümölcsösség kapta a központi szerepet – mint a legtöbb Chivas Regal esetében –, méghozzá kellemes édeskés és virágos jegyek mellett, egy enyhe füstös háttérrel kiegészülve, amit nagyon hosszú, forró és csípős lecsengés követ.

Chivas Regal Extra

Az egyik legfrissebb termék a Chivas Regal családon belül, mely egyfajta köztes kapcsolatot képvisel a 12 és a 18 éves érlelési idővel rendelkező típusok között. A Chivas Regal Extra annak köszönheti a nevét, hogy annyira telt és komplex ízvilágot képvisel, hogy azt csak egy ilyen jelzővel tudták kifejezni az alkotók.

Aranyszerű árnyalatának alapját a maláta és a gabona whiskyk adják, legnagyobb részük pedig sherry hordóban került érlelésre, ami nemcsak árnyalatát, hanem aromavilágát egyaránt meghatározta.

A gyümölcsösség itt is jellemző már az illat és az íz tekintetében egyaránt, miközben az édesség, a körtés és trópusi összhatás, a vaníliás, karamellás, illetve fahéjas jelleg sem marad távol tőle, méghozzá rendkívül elnyújtott, mindvégig kiegyensúlyozott lecsengés társaságában.

Chivas Regal XV. Gold

Szintén egy friss termék a prémium whiskygyártó kínálatában a Chivas Regal XV. Gold, mely nem árul zsákbamacskát, nemcsak az üveg kialakítása, hanem a benne megtalálható ital is az aranyéval vetekszik, hála annak, hogy az italt korábban konyak tárolására használt hordókban érlelték az átlag 15 éves időszak végén.

Ennek köszönhetően elképesztően letisztult, de gazdag ízvilággal kecsegtet, mely alaposan elszakadt a klasszikusoktól, és inkább egy új útvonalon haladva igyekszik öregbíteni a Chivas Regal hírnevét.

A konyakos hordóban való finishelés az illat- és ízvilágot egyaránt alaposan meghatározza, rendkívül komplex és bársonyos hatást nyújtva neki, határozott gyümölcsösség és édes zamatosság társaságában, amihez fűszeres tónusok csatlakoznak, méghozzá hosszú, kifejezetten vaníliás érzetű lecsengés mellett.