• 25 000 Ft felett ingyenes kiszállítás
  • Széles választék
  • Hetente megújuló akciók
  • Diszdobozos termékek

A Jack Daniel’s whisky több mint 150 éves története

Ha kedveljük az amerikai whiskyt, a Jack Daniel’s egy megkerülhetetlen név a piacon. Sokan azonban nem tudják, hogy az ital születése akár egy hollywoodi filmeket megszégyenítő történet is lehetne.

Akár szeretjük a whiskyt, akár nem, a Jack Daniel’s nevet biztosan ismerjük. Nem véletlenül, hiszen az egyik legismertebb amerikai bourbon whiskyről van szó, melynek története egy árva kisfiúhoz és egy lelkészhez köthető, akiknek a találkozását a sors akarhatta.

Merthogy ebből a szerencsés véletlenből született meg az egyik legismertebb amerikai whiskymárka, mely mind a mai napig képes volt versenyben maradni az óriási konkurenciával szemben annak ellenére is, hogy közben egy nagyobb szesztilalom is nehezítette a törekvést.

Az árva fiú és a lelkész

A Jack Daniel’s whisky története az 1800-as évek második feléig vezethető vissza, amikor az elárvult Jack Danielt egy Lynchburgh-ben élő szerzetes magához veszi annak érdekében, hogy a neveletlen fiúból embert faragjon.

Noha bizonyára filmbe illő jelenetek játszódhattak le a gyermek és a lelkész között, végül azonban Jack hellyel-közzel, de mégis a jó útra tért. Történt ugyanis, hogy a pap szeszfőző mester volt, a fiú pedig segített neki és a rabszolgáinak ebben a tevékenységben éveken át, miközben tökéletesen elsajátította a szakma minden csínját-bínját.

Miután 1865-ben eltörölték a rabszolgaságot, és a lelkész segítség nélkül maradt, úgy döntött, hogy abbahagyja a szeszfőzést. Jack ekkor elhatározta, hogy itt az ideje lépni, és átvette a paptól a főzdét, majd néhány, korábban a pap rabszolgájaként megismert barátjával közösen megnyitotta saját szeszfőzdéjét.

Így történt, hogy 1866-ban Jack Daniel volt az első, aki bejegyeztette az USA első hivatalos szeszfőzdéjét, melyet 1907-ben bekövetkezett haláláig vezetett, és megszállott maradt a jó minőségű whisky irányában.

A szesztilalom és a világháború majdnem eltörölte a Jack Daniel’s whiskyt

Míg más gyártók viszonylag könnyen vették a szesztilalom és a világháború által felállított akadályokat, addig a Jack Daniel’s esetében komoly gondot okozott a felszínen való megmaradás. Bár Jack unokaöccse, Lem Motlow mindent megtett azért, hogy fennmaradjanak a szesztilalom évtizedekre leállította a gyártást.

Egészen 1938-ban, azaz több mint 20 év kihagyás után indulhattak el ismét a lepárlók, azonban a második világháború kirobbanása újabb problémákat okozott, lévén minden gabonát élelmezési célokra kellett fordítani, saját ültetvények hiányában pedig a Jack Daniel’s ismét nehéz helyzetbe került.

Egészen 1947-ig a lepárlók tehát megint használaton kívülre kerültek, ezt követően azonban nagy változás vette kezdetét, és közel 100 évvel az alapítást követően megkezdődött a Jack Daniel’s második aranykora.

A Brown-Forman korszak és a felvirágzás

Miután a Jack Daniel’s nevét, receptjét és lepárlóját átvette a Brown-Forman, úgy gondolták, hogy feltétlenül meg kell tartaniuk az eredeti whisky minőségközpontú megközelítését, ezáltal tovább folytatták a savanyúcefrés eljárást, és kristálytiszta forrásvizet használnak a mai napig – méghozzá az eredeti recept szerint a Lynchburg melletti mészkőbarlangból –, hogy az ital minden tekintetben azonnal felismerhető legyen.

Szintén ragaszkodtak hozzá, és az ötvenes évektől kezdve a mai napig változatlanul frissen szenesített fehértölgy hordókban készül a Jack Daniel’s whiskyk minden cseppje, hiszen ez biztosítja az italnak azt a páratlan ízhatást, amiért olyan sokan kedvelik a piacon.

Ezt a hagyományt pedig szerencsére Lynne Tolley, a lepárló jelenlegi tulajdonosa is ápolja. Nem véletlenül, hiszen ő nem más, mint Jack Daniel vérszerinti ükunokahúga, aki azon túl, hogy több vélemény szerint is megörökölte üknagypapája ízlelőbimbóit, ráadásként még nagyszerű szakács és hivatásos mesterkóstoló is egyben.

Lynne Tolley, mint a Jack Daniel’s felvirágoztatója

Kétségtelenül óriási szerepe van abban Lynne-nek, hogy a Jack Daniel’s whisky ma a piac egyik legjobb és legkeresettebb szeszes itala a maga kategóriájában. Már több mint 40 éve vezeti a céget, illetve kiváló ízlelésének köszönhetően nemcsak a minőséget tudja magas szinten tartani, hanem mindemellett az újdonságok bevezetésével is az élen jár.

Érdekesség, hogy a szeszfőzdébe látogatók gyakran találkozhatnak is vele, hiszen aki ellátogat Lynchburgbe, a lepárlóba, azt a kapcsolódó vendégházban hagyományos délies ételekkel, speciális whiskys ízekkel, illetve a környékre jellemző vendégszeretettel fogadják.

Noha Lynne 2014 óta már nem vesz rész aktívan a kérdéses vendégház mindennapi feladatainak koordinálásában, azonban a mai napig hűséges az öreg Jack Daniel hagyományához, így utazó whisky nagykövetként és a Single Barrel szekció mesterkóstolójaként még remélhetőleg hosszú éveken át aktív szerepet vállal a cégen belül.

Jack Daniel’s whiskyk

Nem véletlenül került a Jack Daniel’s név a legnagyobb whiskygyártók közé, hiszen a lepárlónál képesek voltak rendszeresen megújítani a termékpalettát, miközben mind a mai napig ragaszkodnak a hagyományaikhoz.

Lássuk azokat a Jack Daniel’s whiskyket, melyek azon túl, hogy kínálatunkban is elérhetők, feltétlenül érdemesek a kóstolásra és a figyelemre!

Jack Daniel’s

A hagyományos Jack Daniel’s whisky az Egyesült Államok egyik, ha nem a legismertebb whiskytípusa, melynek páratlan minőségét a válogatott alapanyagok, a frissen szenesített tölgyfahordók és a mészkőkarsztból származó kristálytiszta forrásvíz adja.

A Jack Daniel’s whisky több mint 150 éves története

Az ízvilág tekintetében elképesztő komplexitás jellemző rá, miközben az égetett hordókból kifolyólag nemcsak kellemesen füstös jelleg, hanem ráadásként még édeskés, karamellás, hatás is társul hozzá erőteljes krémesség és fűszeresség társaságában.

Annyira ellenálhatatlan és annyira minőségi ital, hogy tökéletes társ lehet olyan esetekben, amikor egy jó szivar és egy pohár whisky társaságában leülnénk lazítani egy nehéz nap után.

Jack Daniel's Master Distillers No 5.

Ha egy igazán különleges amerikai whiskyt keresnénk, akkor a Jack Daniel's Master Distillers No 5. biztosan nem hagy minket cserben. Egy igazi különlegesség a gyártó kínálatában, amivel a lepárló korábbi mesterei előtt szeretnének tisztelegni.

A Jack Daniel’s whisky több mint 150 éves története

Nem csoda, hogy a klasszikus ízvilág mellett ízig-vérig az ősök előtt szeretne tisztelegni ez az ital, ezáltal elképesztően összetett illatok és aromák jellemzik, benne karamellás édességgel, határozott fás, azon belül is főként tölgyes jegyekkel, illetve természetesen az égetett hordókból fakadó füstösséggel.

Minden korty kellemesen krémes hatást kelt, méghozzá páratlanul tökéletes lecsengéssel kiegészülve. Egy kevés jégre töltve vagy egy-két csepp tiszta ásványvízzel elkeverve belépő a whisky-mennyországba.

Jack Daniel's Fire

Ha szeretjük a pikáns ízeket, a Jack Daniel’s Fire-t egyenesen imádjuk majd. Bár nem sorolják az ízesített whiskyk közé, ugyanakkor a hagyományos tölgyfahordós érlelésű ital mégis rendelkezik egy nagyon határozott társaromával, konkrétan a fahéj semmivel sem összehasonlítható ízével.

A Jack Daniel’s whisky több mint 150 éves története

Már a palack felbontását követően azonnal megcsapja az orrunkat a fahéj fűszeres jellege, amihez határozottan pikáns, édeskésen csípős ízvilág társul. Nem véletlenül fűzték bele a termék nevébe a „tűz” jelzőt, hiszen ez valóban egy igazán tüzes ital.

Természetesen a fahéj miatt nem árt vigyázni vele, mert rendkívül itatja magát, elképesztően bársonyos és gazdag aroma jellemzi a kóstolás minden pillanatát, amit főként akkor érzékelhetünk majd, ha kellemesen behűtjük vagy jégre töltjük.

Jack Daniel’s Apple

A többi nagy whisky-gyártóhoz hasonlóan természetesen a Jack Daniel’s is csatlakozott azoknak a táborába, akik ízesített italokkal dobták fel portfóliójukat. Így született meg a mézes aromavilágú italuk mellett a Jack Daniel’s Apple, mely az almás ízek kedvelőit szeretné elcsábítani.

A Jack Daniel’s whisky több mint 150 éves története

Természetesen ennek a whiskynek az alapját is a jó öreg, mondhatni hagyományos Jack Daniel’s adja, amit megbolondítottak a friss zöldalma mindent átható ízvilágával, amitől egy igazán különleges, semmivel össze nem hasonlítható ital született, a különlegességek kedvelőinek dedikálva.