• 25 000 Ft felett ingyenes kiszállítás
  • Széles választék
  • Hetente megújuló akciók
  • Diszdobozos termékek

Mennyi 0,5 ezrelék alkohol, azaz hogyan számoljunk véralkoholszintet?

Ha szeretnénk tudni, hogy miként lehet kiszámolni a véralkoholszintet, egyáltalán mennyit kell inni 0,5 ezrelék eléréséhez, cikkünkből most minden fontos részlet kiderül, méghozzá kapcsolódó példákkal.

A véralkoholszint kiszámítása sok esetben rendkívül fontos lehet annak ellenére is, hogy hazánkban évek óta zéró tolerancia van érvényben. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy amennyiben megittunk egy pohár sört, vagy bármilyen alkoholtartalmú ital került a szervezetünkbe, akkor már nem ülhetünk a volán mögé, és nem végezhetünk olyan tevékenységet, ahol a józanság alapfeltétel.

Nyilván a véralkohol szintjét rengeteg tényező befolyásolja, hogy milyen neműek és korúak vagyunk, hogy milyen italt fogyasztottunk, hány órával ezelőtt, illetve mit ettünk vagy mennyit pihentünk azóta.

Azzal már egy korábbi cikkünkben foglalkoztunk, hogy mennyi idő alatt ürül ki az alkohol a szervezetből, most inkább azt a témát járjuk körül, hogy miként számoljuk a véralkoholszintet, illetve mennyi a sokak által „rettegett” 0,5 ezrelékes alkoholszint.

A 0,5 ezrelék alkohol az italfajták tükrében

Talán nem meglepő, hogy alapvetően meghatározza a vérünkben található alkoholszint mértékét az, hogy konkrétan milyen italfajtát fogyasztottunk el, illetve abból is mekkora mennyiséget.

Sör esetén

Példának okáért egy átlagos férfi esetében – nagyjából 80 kilogrammos testsúllyal – 2 pohár 5-6 százalékos sör idéz elő 0,5 ezrelékes véralkohol szintet közvetlenül az elfogyasztást követően.

Fontos azonban itt kiemelni, hogy egy órával később ez a mennyiség már 0,4 ezrelékre csökken, nagyjából négy órával az ital elfogyasztását követően pedig már teljesen kiürül a szervezetből.

Mennyi 0,5 ezrelék alkohol, azaz hogyan számoljunk véralkoholszintet?

Nem árt azonban óvatosnak lenniük a hölgyeknek, akiket két pohár ugyanilyen minőségű sör már alaposabban is befolyásolhat.

Egy átlagosan 60 kilogrammos hölgynél két pohár sör ugyanis 0,95 ezrelékes véralkohol szintet képes előidézni, és legalább 6-7 órára van szükségük ahhoz, hogy teljesen kimenjen a szervezetükből ez a mennyiség.

Bor esetén

Ha borozunk, akkor azzal egy kicsit mindig óvatosabban kell poharazgatnunk, hiszen sokkal erősebb italról van szó.

Ennek megfelelően egy másfél deciliteres pohár esetén, 12-14 százalékos alkoholtartalom mellett közel 0,3 ezrelék véralkohol szint mutatható ki egy egészséges, 80 kilós férfi szervezetéből, vagyis nagyjából két és fél deciliter bor elegendő ahhoz, hogy elérje a 0,5 ezrelékes szintet a véralkohol mennyisége.

A kiürülés mértéke itt is legalább 4 óra a férfiaknál, a hölgyek esetében viszont sokkal nagyobb számok jellemzőek.

Egy átlagos, 60 kilogrammos nőnek elegendő egyetlen pohár, tehát nagyjából másfél deciliter 12-14 százalékos bort elfogyasztani ahhoz, hogy a szervezetében a véralkoholszint mértéke elérje vagy meghaladja a 0,5 ezreléket.

Égetett szesz esetén

Mivel magasabb alkoholtartalommal rendelkeznek, ezért természetesen égetett szeszből kell a legkevesebbet elfogyasztanunk ahhoz, hogy a legmagasabbra emelkedjen a szervezetünkben a véralkoholszint mértéke.

Ha ugyanannyit fogyasztunk belőle, mint a borból – tehát nagyjából másfél decit, átlagosan 40 százalékos alkoholtartalommal –, akkor rögtön 0,9 ezrelékre ugorhat a véralkoholszint mértéke egy férfi esetén, aminek a jelei még hat óra múltán is kimutathatók.

A hölgyek esetén másfél deciliter égetett szesz már 1,5 ezrelékre emelheti a véralkohol szintjének mértékét, ami hivatalosan is részegségnek tekinthető.

Ennek megfelelően természetesen a szervezetből való kiürülés is sokkal lassabb, a legtöbbször 10 óra kell ahhoz a hölgyeknek, hogy teljesen eltűnjön a szervezetükből. A 0,5 ezrelékes véralkoholszint maximum 0,5 dl tömény ital elfogyasztásával már elérhető náluk!

A véralkoholszintek és jellemzőjük

Természetesen nem véletlen, hogy a véralkoholnak különféle szintjei vannak, lévén minden egyes kategórián belül más és más tünetek a jellemzőek.

Mennyi 0,5 ezrelék alkohol, azaz hogyan számoljunk véralkoholszintet?

Spicces állapot

A 0,5 ezrelék alkohol jellemzően azért tekinthető egyfajta vízválasztónak, mert ez jelzi az első szint legfelső határát. Sok helyen ez az úgynevezett szalonspicc, amikor azt mondhatjuk, hogy egy kicsit becsíptünk.

Ilyenkor az első tünetek már jelentkeznek, ellazulnak és tompulnak a reflexek, csillognak a szemek, javul a hangulat, de valakinél már csökkennek a gátlások és bőbeszédűség is jelentkezhet.

Ittasság

Ittasságról jellemzően akkor beszélünk, ha a szervezetben a véralkohol szintje meghaladta a 0,5 ezreléket, azonban még nem emelkedett 1,5 ezrelék fölé.

Ilyenkor az emberek jellemzően már eufórikus állapotba kerülnek, erős hangulatváltáson esnek át – hogy kinél jó vagy rossz, az egyénfüggő –, megnövekszik az önbizalmuk, levetkőzik gátlásaikat, miközben romlik a mozgáskoordinációjuk és szűkül a térlátásuk.

Az ittas állapotban megemelkedik a vérnyomás, fokozódik a veseműködés, a verejtékezés, de szaporább a légzés és a pulzusszám is. Gyakori ilyen esetben a vizeletkiválasztás fokozódása.

Részegség

Már részegségről beszélünk abban az esetben, ha a véralkohol szintje a szervezeten belül meghaladja a 1,5 ezreléket.

Hogy ki és mennyire tud részeg lenni, az rendkívül egyénfüggő állapot, valakinél csak kimagasló jókedv jelentkezik, másoknál erőteljes agresszivitás, de minden esetben jellemző a hangulatingadozás, a hirtelen hangulatváltás és a nyugtalanság is.

Ezen felül a részeg embert nem érdeklik a normák, a szabályok, elveszíti egyensúlyérzékét, reflexei tompulnak, érzékszervei korlátozódnak, járása és térbeli tájékozódása bizonytalanná válik, beszéde akadozottá, gyakran érthetetlenné.

Sokszor előfordul sápadtság, erős izzadás, hányinger, hányás, a légzés és a szívműködés jelentős lelassulása.

Alkoholmérgezés

A részegségnek is van azonban egy felső határa. Ha a szervezetünkben megtalálható véralkohol szintje meghaladja a 2,5 ezreléket, akkor jellemzően már mérgezésről van szó, aminek természetesen vannak további szintjei. Valaki magától regenerálódik – noha később napokig betegnek érzi magát –, másnak viszont orvosi segítségre van szüksége.

Ez különösen 4 ezrelék környékén fontos már, hiszen efölött halálos dózisú alkoholról beszélünk a szervezeten belül.

Az alkoholmérgezésnek a tünetei a túlzott zavarodottság, az aluszékonyság, az erősen beszűkült pupillák, a reflexek teljes vagy részleges kiesése – egyfajta kábult, kómaszerű állapot –, a kihagyó vagy felületes légzés, a rendkívül alacsony vérnyomás és a gyenge pulzus.

Ebben az állapotban nincs garatreflex, vagyis az ember nyelve hátracsúszhat, ezzel fulladásveszély léphet fel.